Nem akarok sokat foglalkozni a tegnapi meccsen, mert elég hangsúlyosan felbasztam magam rajta. Itt egy újabb alkalom, hogy kihasználják azt a lehetőséget, amit tálcán nyújtott az összes rivális a betlizése és nem, egyszerűen nem élnek vele. Ha nem adja el a csapat a télen Zaratét, akkor tökön szúrom magamat, az meg egyszerűen a legteteje az egésznek, hogy a válságos helyzetben Reja behoz még egy labdatemetőt, a katasztrofális Foggiát és tőle várja a megoldást! Nem árt, ha mindenkiben tudatosul a következő: ha nincs tegnap egy Hernanes a pályán, akkor döntetlen se lett volna a meccs, hanem szégyenszemre megint kikapott volna a Lazio hazai pályán a Cataniától, akik ugye ráadásul nélkülözték legjobbjukat. Nem, baszd meg, csak azért sem élünk a lehetőséggel. a Lazio még mindig második, sőt, még növelte is az előnyét? Hát nem, nagyon nem. Amíg az ilyen meccseket nem sikerül behúzni, addig itt nem érdemes semmiről sem álmodozni. Ha ez így folytatódik, két hét múlva a dobogón se lesz a csapat.
Muslera: Kísértet minket egy bizonyos chilei meccs, mikor árnyékra vetődött. Amúgy megint nem volt rossz, mondjuk a gólnál lesöpörhetett volna mindenkit az ötösön belül, de kár lenne ezt ráfogni.
Lichtsteiner: Amíg ilyen hasznosan játszik előre, addig nem nagyon lehet szidni, meg amúgy sem. Ezúttal nem volt kimagasló, de rajta semmi sem múlt.
Biava: Silvestre nagyon elnyomta a góljánál, fel se ugrott fejelni. Ilyen hibát nem szabad véteni, neki ott korlátlan úrnak kell lennie. Kicsit többet hibázott, mint szokott.
Dias: Nem nagyon lehetett ezúttal észrevenni, ez az ő posztján mindenképpen pozitív.
Radu: Jól lekövette Gomezt, kár őt továbbra is szidni, mert nem a saját helyén nyújt most már jó ideje megfelelő teljesítményt. Nem tudom meddig fogja bírni a térde, de csak ismételni tudom magamat: Garrido esélyt sem kap a bizonyításra, így meg baromira lyukas ez a poszt.
Brocchi: A szokásos harcos és rendíthetetlen szerep, de azért az zavaró számunkra, hogy a labda őt zavarja. Ezen a meccsen legalábbis nagyon.
Ledesma: Nincs mese, rosszul játszott, előbb kellett volna lecserélni. Megint rossz irányba megy.
Hernanes: Újra kezd formába jönni és ez mindenképpen örömhír. Nem lehetett leszerelni szabályosan, lélektanilag pedig nagyon fontos pillanatban szerzett gólt. Ilyen megmozdulásokból kéne tőle több, de világított a pályán.
Floccari: Illik hozzá ez a hátravont szerep is, de így kár tőle különösebb gólveszélyt várni akcióból. Rejának el kell döntenie, hogy Zarate csapatban tartása megéri-e Floccari leláncolását.
Mauri: Én azt mondom, hogy most vagy nem szabad neki edzenie a héten, vagy csak alig, vagy igenis pihenjen legalább egy félidőt az Inter ellen. Egész egyszerűen elfáradt és riasztóan kezd a korábbi fásult önmagára hasonlítani. Márpedig Hernanes és Mauri nélkül ez a csapat...
Zarate: Nem is akarom jellemezni. Mi a francnak kéne történnie, hogy passzolj, hallod, Mauro, hogy passzolj baszd meg!
Pályára lépett még Matuzalem Ledesma helyén, aki jobb volt mint az argentin, de azon a délutánon ez sem jelentett sokat, Foggia Hernanes helyett, akit nem nagyon szeretnék bulimeccsen kívül a pályán látni a Lazio színeiben, illetve Rocchi Floccari helyett, aki az emberi tartás magasiskolájáról tesz tanúbizonyságot, hogy hiszti és zokszó nélkül elviseli, ahogy Zarate egy ilyen teljesítménnyel kiszoríthatja.
Zarate legalább önkritikus volt: "Szégyenteljes volt ez a meccs és a teljesítményünk is. Tovább kell mennünk a helyes úton. Bárhol szívesen játszom a csapaton belül, ez Reja mester döntése, hogy hova helyez. Elvesztettünk egy komoly lehetőséget, győzelmet érdemeltünk volna."
Brocchi is hasonlóan beszélt: "Nagy lehetőséget baltáztunk el, a Milant jobban befoghattuk volna. Jól játszott a Catania, jó volt a védelmük, máskor be fognak jönni a megmozdulásaink. Nehéz lesz az Inter és a Juve ellen játszani, de szép meccsekre számítok. Megpróbálunk eredményesek lenni."
Ledesma sem látta sötéten a jövőt: "Más alkalmakkor, mint a Brescia vagy a Bologna ellen bejöttek azok a lépések, amik most nem. Nem kell kétségbeesni, a Catania trükkös kis csapat, rászolgáltak az egy pontra. Nem nyíltak ki, nem hagytak nekünk támadási felületet. Most az Inter ellen kell bizonyítanunk."
Még egy utolsó nyilatkozatot nézzünk meg, egykori nagyunk, Sztankovics szájából, aki élete egyik legnagyobb meccsét játszotta vasárnap a Parma ellen: "Nehéz dolgunk lesz a Lazio ellen, hiszen a nem túl jól sikerült évek után most megint sikeresek, viszont mi is egyre jobbak vagyunk. Vasárnap megpróbálom meglőni az 50. bajnoki gólomat!"
Csak egy rövid szumma így a végére: hasonló játékkal a következő két héttől pontosan nulla darab pontot lehet remélni, egyben jegyet vásárolni a középmezőny mocsarába, távol az álmoktól. Gyökeres változásra lesz szükség, pont egy olyanra, amit a Napoli ellen produkáltak a Roma és a Cesena elleni mérkőzések után. Talán a Laziónak az kell, hogy esélytelenként számoljanak vele, mert mindig, mikor elhiszik a nem lazialék is, hogy no itt egy tényleg komoly csapat, akkor önként beleszaladnak a késbe. Kéretik újra bizonyítani vasárnap!