Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Spalletti és Capello a legesélyesebbek Benitez székére

2010.11.22. 12:14 lupetto

 Krízisben az Inter, ezt a Chievo elleni vereség után már egészen biztosan kijelenthetjük. Moratti ugyan a mérkőzés előtt még azt nyilatkozta, semmin sem változtat, ha csapata esetleg újabb vereséget szenved, a kudarc után mégis több órán keresztül faggatta Rafa Benitezt a sikertelenség okairól. A CdS információi szerint az elnök egymeccses ultimátumot adott nyáron kinevezett trénerének, amennyiben csapata nem veszi sikerrel soron következő (Twente, BL) mérkőzését, úgy a spanyol néhány hónap után veheti is kalapját. Amennyiben esetleg begyűjtené a nerazzurri a három pontot, akkor sem nyugodhatna meg különösebbképpen trénere, olasz pletykák szerint ugyanis már többek neve is komolyabban szóba került, mint az Inter kispadjának fő várományosa.

A jelöltek listájáról két névvel érdemesebb komolyabban is foglalkozni, az egyik Fabio Capello, az angol válogatott jelenlegi vezetőedzője, akinek szintén igencsak kifelé áll rúdja csapata csalódástkeltő VB-szereplése és továbbra sem túl meggyőző teljesítménye okán, a másik pedig Luciano Spalletti, a Roma ex, a néhány napja bajnoságot nyert Zenit Szentpétervár jelenlegi trénere, aki nem titkoltan szívesen térne vissza Olaszországba újra próbára tenni magát.

Szólj hozzá!

Címkék: ultimátum capello inter benitez spalletti moratti

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr342465241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása