Bizony testvérek, ez nem ámítás, aki ma nem nézi a Digisportot, az tanúja lehet annak, hogyan veszi át a vezetést a Lazio a Serie A idei kiírásában. Létezik az, hogy jól játsszon Dinho és a Tapló egyszerre? Ugye hogy nem. Robinho pedig padozik, magyarán megkezdődött az öltöző megkavarása is részéről. A vélt igazságok után lássuk a biztos tényeket, de csak a tovább után.
4.forduló: várható kezdőcsapatok
2010.09.22. 12:27 _azzurri
Totti és De Rossi nélkül a Roma, viszont első ízben Simplicióval soraiban. Szardínián Cassano nélkül kénytelen felállni a Samp, míg az Interbe visszatérhet sérüléséből Wesley Sneijder.
Hajtás után a várható felállások, aki pedig birtokában lesz egy-egy jól működő linknek az esti meccsek bármelyikéhez, ne legyen rest megosztani.
A nap híre
2010.09.22. 11:33 _azzurri
Letartóztatták a New York-i Kennedy repéren Byron Morenót, aki nem kevesebb, mint 6 kiló heroint próbált becsempészni az Egyesült Államokba. Az equadori játékvezetőre jól emlékezhet minden olasz fan, 2002-ben ugyanis hathatós közreműködésének volt köszönhető, hogy Olaszország búcsúzni kényszerült a világbajnokságról, a tornát rendező Dél-Korea ellen. Lehet, már akkor is csempészgetett ezt-azt valamely testrészében?
Tippjáték - 4.forduló (Frissítve)
2010.09.22. 07:00 _azzurri
Az idei szezon első hétközi fordulójához érkeztünk. BL és EL mérkőzések helyett ezúttal izgalmas Serie A-s találkozók kedvéért tapadhatunk a tv képernyőjére (már aki van olyan szerencsés). Többek között olyan rangadók kerülnek terítékre, mint a Genoa - Fiorentina, a Lazio - Milan vagy épp a Juventus - Palermo. Izgalmas összecsapások elé nézünk ismét, szerda este 20:45-ig várjuk a tippjeiteket. Az erő legyen veletek!
A 3. forduló legszebb találatai
2010.09.21. 15:26 _azzurri
Most induló sorozatunkban az aktuális forduló öt legszebb találatát igyekszünk összeszedni nektek hétről-hétre. Bőven volt minek tapsolni e hétvégén is, a tíz találkozón összesen 23 gól született, íme sorrend nélkül az öt legemlékezetesebb. Ti hogyan rangsorolnátok?
Így alázták Ibrahimovicsot ország-világ előtt
2010.09.21. 10:57 _azzurri
Bőven volt miért az érdeklődés középpontjába kerüljön Ibrahimovics az utóbbi hetekben Olaszországban. Előbb az Inter szurkolóit sokkolta Milánba szerződésével, majd csapattársa Strasser hátbarúgásáról készült videója járta be a világhálót, ezt követően pedig Sacchival folytatott vitája borzolta a kedélyeket. Nem is csoda, hogy ezúttal neki szánták egy paródia formájában a főszerepet a Rain évek óta futó Quelli che il calcio futball showban.
A hét játékosa III.
2010.09.21. 09:30 _azzurri
Mondhatnánk, hogy nem volt könnyű dolgunk ezúttal sem a választásnál, hiszen nagyot villantott hétvégén Di Vaio, Krasic, sőt kis tulzással talán a fél Juventus, de nem tesszük, mert ezúttal különösebb mérlegelés nélkül is egyértelműnek tűnt ki érdemelte ki e címet.
Halandó Capitano és bukdácsoló Roma
2010.09.20. 12:00 popp
Azért akkora baj talán még nincs, de tény, hogy fokozódik a helyzet Rómában. Azt még valahogy csak megemésztettük, hogy ember- és gólhátrányban lévő csapatunkat végül kitömi a Cagliari. Itt még bevethető az ilyenkor szokásos terelő duma, miszerint más is megizzad még Szardínián.
Azt is sejtettük a lelkünk mélyén, hogy Münchenben zakó lesz a vége. A Bl-ezüstérmesétől -bármennyire is utáljuk őket a magunk részéről - egy 2-0-ás verség még bele is férne idegenben: ha mondjuk vetettünk volna legalább néhány sanda pillantást a kapujuk felé és nem Julio Sergio bravúrjai kellettek volna egy bővebb ruha elkerüléséhez. Totti kapitány neki is ment Ranieri mesternek a meccs után, jelezve, hogy marhára nem tetszik neki ez a 'catenaccio'. Mindennek a teteje mégis a tegnapi meccs volt még látatlanban is. 2-0-ás előnyt eladni hazai pályán egy Bologna ellen az már több, mint zsenánt.
Szenvedve bár, de zsebben az újabb 3 pont
2010.09.20. 11:29 _azzurri
Idő kell, amíg a csapat hiba nélkül átveszi Rafa Benitez rendszerét, ez teljesen egyértelmű. Akadozni fog a játék mindaddig, nehezebben jönnek a helyzetek, kiszolgáltatottabb lesz a hátsó alakzat. Hétről-hétre látjuk az élő példáját mindennek, ráadásul több játékos formán kívül is játszik, de ennek ellenére az eredmények szerencsére többé-kevésbé elfogadhatóak maradtak. Sőt, ha csak az eredményt nézzük, a vasárnapi egészen kiemelkedőre sikeredett.
Allegri Milanja? Akárcsak Leonardóé
2010.09.20. 10:36 lupetto
"Három forduló után négy pont, akár csak tavaly. Kettészakadt együttes, öt játékossal a pályán, akik semmilyen szinten nem veszik ki részüket a védekezésből és egy védelemmel, ami minden pontrúgásnál és letámadásnál sebezhető. Lassú és körülményes Pirlóval és Seedorffal, valamint Boatenggel, aki ugyan igazi vezér, de ennél többet kell nyújtson, hogy képes legyen hátán vinni az együttest." - Tuttosport
Nem hiszem, hogy ehhez túl sokat kellene még hozzáfűznöm.

