Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Európa Liga play-off: Sturm Graz - Juventus

2010.08.19. 07:00 Unimuck

Lassan minden komoly bajnokság és kupasorozat kezdetét veszi, így közel járunk az Európa Liga csoportkörének küzdelmeihez is, olyannyira, hogy a rájátszás utolsó ütközetei kerülnek palettára a mai nap során. Legnagyobb érdeklődés a Juve grazi vendégszereplését övezi, sok Juventino neki is indult az osztrák határnak, hogy a helyszínen buzdíthassa kedvenc klubját. Nagy szükség is van erre, hogy a csapat és a szurkolók ismét egymásra találjanak, a drukkerek szívükbe zárják a jelenlegi gárdát, persze ehhez szerethető játékot is kell produkálniuk Del Pieróéknak. Az előző selejtezőkört simán vette Del Neri legénysége az ír kiscsapat ellen, külön öröm volt Amauri küzdeni akarását és megvillanásait látni, ám a soron következő, szebb napokat is megélt Sturm Graz nagyobb falatnak tűnik. No nem mintha a sorsolást követően nem jártam volna örömtáncot az ellenfél láttán (de vigyázni kell az osztrák csapatokkal, ez tavaly is bebizonyosodott).

Ezzel nagyjából minden Juve fan így van, nem csoda, hogy sokan nem is erről a meccsről beszélnek még, hanem sokkal inkább Diego maradásáról vagy távozásáról. Nagyban meghatározó tényező is ez a kérdés a csapat életében, hiszen Diegotól akármennyire is többet várt a publikum az előző szezonban, a pocsék teljesítmények ellenére szinte minden statisztikai mutatóban a brazil játékmester a csapattársai előtt végzett. Diego egy klasszis játékos, akire nagy szüksége van idén is Juvénak. Nincs is vita, ott van a keretben, sőt mi több, várhatóan a kezdőben is helyet kap majd (nagy örömömre). Ha már a keretnél járunk, a mérkőzésre nevezett játékosok közül legnagyobb hiányzók Buffon és Iaquinta, akik sérülés miatt maradtak le a listáról, plusz Camoranesi, aki vélhetőleg a következő napokban eligazol Torinóból.

Most írnom kellene pár sort a Sturmról is, hiszen így sportszerű, szem előtt is tartanám ezt.Az 1909-ben alapított grazi csapat a kilencvenes évek végén élte eddigi legsikeresebb korszakát, amikor két bajnoki aranyig utottak. Pár évig rendszeres vendége volt a Bajnokok Ligája küzdelmeinek is. Ám azok az idők elmúltak, azóta csőd szélén is álltak az osztrák fekete-fehérek, szerencsére anyagi gondjaikat leküzdve ismét visszatértek az európai foci előszobájába, de minden bizonnyal csak jövőre lesz esélyük ezen a bizonyos ajtón belépni. Ennyit ellenfelünk mini-történelméről.

Van egy kérdésem felétek: 1981-ben Szegeden született, a Ferencváros labdarúgó csapatának növendéke volt. A Sturm Graz-cal a Bajnokok Ligájában is szerepelt, gólt rúgott a Manchesternek a Stuttgart színeiben és most ismét a „sógoroknál” rúgja a bőrt. Ki Ő? … Nem lehet elmenni az összecsapás magyar vonatkozása mellett, hát persze, hogy a megfejtés Szabics Imre! És ha már így belejöttem, a végére még egy közvélemény-kutatás: Szabics helyében, Te kivel cserélnél mezt a találkozó lefújását követően?

Nyilván az olasz és Juve szimpatizánsok sima továbbjutást várnak az összecsapástól, pláne, ha megnézzük a két csapat keretének értékét, ahol a Juve játékosai közel hússzor többet érnek a Sturmiaknál, így teljesen jogosak az elvárások. Nincs más hátra, mint előre, előre Zebrák, győzni kell és meg kell mutatni Európának, hogy a tavalyi rémálom csak kisiklás volt. Ha már Európa Liga, akkor Európa liga. Szépen fog ez a kupa is csillogni a vitrines szekrényben.

Várható kezdők: Sturm Graz: Gratzei;  Strandfest, Schildenfeld, Feldhofer, Purcher; Weber; Holzl, Bukva, Muratovic; Kienast, Szabics

Juventus: Storari; Motta, Bonucci, Chiellini, De Ceglie; Lanzafame, Sissoko, Marchisio, Pepe; Diego; Amauri

VÉGEREDMÉNY: Sturm Graz 1-2 Juventus ( Schildenfeld (82.), ill. Bonucci (15.), Amauri (91.) )

Szólj hozzá!

Címkék: juventus

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr882231490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása