Tizennyolc bántóan hosszú év telt el a Sampdoria utolsó BL (BEK) fellépése óta, 1992. május 20-án Ronald Koeman emlékezetes szabadrúgás gólja vetett véget Pagliucáék szárnyalásának. Bőven lehet közelebbi élményünk is erről a legendás csapatról, hiszen a Kispest révén az akkor már javában omladozó Bozsik stadionból is láthattuk Mancinit, Viallit, Vierchovodot vagy éppen Lombardót, ahogy olasz címvédőként megkezdi menetelését a sorozat döntője felé (soha nem felejtem el 3-1-nél Negrau fejesét).
Kevesen gondoltuk volna, hogy rá néhány évre aztán pokoljárásba kezd az együttes.
1999-ben beköszöntött a rémálom szerű búcsú az első osztálytól, ahol aztán talán mai napig is vegetálna az klub, ha nem jön Ricardo Garrone és nem kezd új időszámításba az együttessel. Az érkeztével indult folyamatos építkezés pedig újra rárakta Sampot „a pályára”, 2005-ben mindössze egy apró hajszálon múlt a BL indulás, majd 2007-ben Cassano, s rá egy évre Pazzini Genovába költözése már-már a régi idők futballázába ringatta a várost. 2009-ben aztán kis híján csúcsra is ért a csapat, egészen a Coppa Italia döntőjéig tartott a menetelés, s bár ott végül a Lazio legyűrte a blucerchiatit, ezen azonban igazán ma már senki sem kesereg, hiszen a sors egy évre rá ennél jóval nagyobb ajándékkal feledtette botlását.
2010. május 16-án a Napoli elleni 1-0 után hatalmas ünneplés kezdődött a Marassiban, majd szerte Genova utcáin, Cassanóék közel két évtized után újra a legrangosabb kupasorozatba vezették az együttest. Fantasztikus év volt, hosszú hetekig a tabella élén pózolva, jó néhány játékos élete formáját villantotta, a sportigazgató Marotta és munkássága során nem először Luigi Del Neri a csapattal együtt a csúcsra ért.
Sokan tartottak a nyári mercatótól, kóstolgatták is néhányan az együttes legjobbjait, de Garrone nem azért rakta össze csapatát, hogy az első pénzcsörgés hangjára mindenkit cashre váltson. Del Neri (helyére az egyik legtehetségesebb olasz edző Di Carlo érkezett) és Marotta így is távozott, a kezdő tizenegyben viszont nem történt különösebb változás. Storari, Castellazzi, Marco Rossi, Guardalben, Franchescini el, helyükre Curci, Da Costa, Guberti, Rossini, Volta, Dessena és Marilunga, ez így körülbelül egál, talán egy kicsit hosszabb kispaddal.
A nyár tehát elsősorban a csendes felkészülés jegyében telt, edzőtábor Moenában, néhány komolyabb edzőmérkőzés (Porto, Espanyol, Köln) inkább kevesebb, mint több sikerrel, aztán jöhetett augusztus eleje, amire mindenki görcsölve várt a nyár kezdete óta. Lezajlott hát a BL sorsolás és mondhatni alaposan belehúzott a Samp, az UEFA jóvoltából (régóta nem hiszek sorsolás kapcsán a véletlenekben) a Werder került a csoportba jutás kiharcolásáért a klub útjába.
A németek utóbbi évekbeli kupaszereplésére (főleg olaszok elleni mérlegére) tekintve akár siránkozva temethetnénk is előre Pazziniéket, ez a Werder azonban nem egyenlő már a Milánt EL-ből kiverő, Intert megtréfálgató korábbi csapatával. Diego Olaszországba került, Pizzarro is csak egyre inkább a korba lép, Oezil pedig pont a legjobb pillanatra időzítette Madridba szerződését. Ettől függetlenül borzasztó masszív csapat továbbra is a német, s okkal félthetjük a genovaiakat e párharctól, de amennyiben Cassanóék hozzák legjobb formájukat, meg lehet a remélt továbblépés. Sok múlik majd a ma esti odavágótól, de valószínüleg a csata nem egy mérkőzésen fog eldőlni. Mindkét együttes képes lehet az idegenbeli bravúrra, így életbe vágó egy jó brémai eredmény kivívása, egy rúgott góllal (gólokkal) összehozott döntetlen jelentősen megkönnyíthetné a visszavágót.
Bízzunk tehát a gyors Samp kontrákban, Cassano újboli virágzásában és hogy az olasz kontingens idén végre helyre teszi a BL-ben helyére pályázó elszemtelenedett német hordát. Valahogy úgy, ahogyan azt az Inter tette a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjében.
Várható kezdőcsapatok:
Werder: Wiese; -Fritz, Mertesacker, Pasanen, Boenisch - Bargfrede, Frings, Hunt, Marin - Almeida, Pizarro
Samp: Curci - Stankevicius, Lucchini, Gastaldello, Ziegler - Semioli, Tissone, Palombo, Mannini – Cassano -Pazzini
