Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

Benitez, Adriano, Krasic, David Silva - a VB ellenére szerencsére Olaszországban sem állt meg az élet

2010.06.09. 11:24 lupetto

Ugyan a válogatott már a torna helyszínén készül és minden tifosi figyelme az azzurri körül forog, szerencsére azért mindeközben Olaszországban sem állt meg az élet. Legfrisebb hírek szerint kifejezetten jól csengő nevekkel bővül a Serie A-ban foglalkoztatott játékosok, szakvezetők névsora idén nyártól, úgy tűnik tehát, nem csak a válogatott előre borítékolható címvédése teszi majd felejthetetlenné ezt az idei olasz BL cím okán egyébként is jól sikerült esztendőt.

A bajnokság záró fordulója óta eltelt hetekben némiképp meglepő mód a Roma tűnt legaktívabbnak, két zseniálisnak tűnő igazolással, mely révén Fabio Simplicio és Adriano is a giallorossiban folytatja pályafutását, ráadásul ami mindezen szerzeményeket még inkább értékessé teszi, mindketten ingyen kerültek az olasz fővárosba. Távozó egyelőre mindössze csak egy akadt, Luca Tonira nem tart a továbbiakban igényt az együttes (immáron pénzbe is kerülne..), ő valószínüleg Genoában folytatja majd, tovább csökkentve Rudolf Gergely szereplési esélyeit. Ha a farkasoknak sikerül megtartaniuk Burdissót és valóban érkezik még az Udineséből Isla is, komoly szereplőve léphet elő Ranieri csapata a nemzetközi porondon.

A Juventus híveit sokkolta a csapat múlt évi szereplése, így nem is csoda, hogy az újjáalakult vezetés igyekszik mindent megtenni a mérkőzésekre ugyan nem járó, de több milliós számban fellelhető fanatikusai kiengesztelésére. Amennyiben a híreknek hinni lehet, úgy a válogatott tagjai közül Pepe, Bonucci és Pazzini is nyártól a bianconeri mezébe öltözik, mindezen névsor pedig kiegészülhet még Krasic, illetve Dzeko nevével, jóval ígéretesebb esztendőt ígérve ezzel a juventínóknak. A másik kérdés persze az marad, kitől sikerül majd megszabadulnia Del Neriéknek, hiszen legalább tucatnyi játékos található pillanatnyilag a keretben, aki még a másodosztályból való visszatérésére készülő városi rivális kezdőjébe is csak némi jóindulattal férne be. (Brescia - Torino, rájátszás, döntő 1.mérkőzés ma este!)

Az Internél a Mourinho távozta okozta sokkot Rafa Benitez lesz hivatott kezelni (a videó alapján Materazzit legalább bókok ezreivel kell majd hetekig engesztelje), s ha már az exliverpooli Milánóba költözik, úgy magával hozná korábbi kedvencei közül Mascheranót és David Silvát is, tovább erősítve az amúgy is roppant masszív keretet. Az újabb Scudetto begyűjtése lassan már abszolút csak formalitásnak tűnik, a BL-ben való eredményességhez pedig a spanyol edző személye garancia lehet (nem az idei év alapján). Bár a címvédés szinte lehetelennek tűnik egy olyan sorozatban, ahol minden idők talán legjobb Barcelónájának sem sikerült mindez, de mindenesetre a legjobb négybe teljes joggal pályázhat jövőre is Moratti együttese.

A Milan egyelőre jó szokása szerint a szurkolók haragjának érkeztéig kivár, aztán ha már a nyár során minden értékelhetőbb tudású játékos elkelt, a maradék leértékelt áru valamelyikével igyekszik majd egyre fásultabb rajongóinak kedveskedni (ne legyen igazam). Lehetetlen lenne egy bejegyzés alatt publikálni mindazt a nevet, amivel unatkozó újságírók az utóbbi hetekben a rossonerit összeboronálták, Ibrahimovicstól Balotellin át a létező összes korosztály, majd minden épkézláb és kevésbé piacképes játékosa is legalább egyszer már mindenben megegyezett Gallianiékkal. Az idei tippem had legyen a Poulsen-Filipe Melo-Guti-Berbatov négyes legalább egy tagja, plusz egy tökéletesen ismeretlen gyerekképű brazil, akivel aztán annyira bevásárolnak majd a váratlan sikerüktől totálisan megdöbbent Berlusconiék, hogy a milanisták egy életre elfelejtik Kaká nevét.

A kisebb klubok közül elsősorban a Napoli aktívkodott az utóbbi pár napban, úgy tűnik a Lyon korábbi csillaga Fred folytatja majd a Vezúv partján, de szinte biztosra vehető még néhány komolyabb igazolás az évek óta együttesébe tízmilliókat invesztáló De Laurentiistől, mint ahogy a Palermo-Genoa-Fiorentina-Sampdoria kvartett is szolgáltathat még nekünk bőven tárgyalnivalót.

Lényeg a lényeg, mindent összegezve úgy tűnik a tavalyi rosszabbra sikeredett év után idén nyáron újra lesz miért tapsolni egy-egy játékos érkeztének híre hallatán (Adriano leigazolását Sensiék a Circus Maximusban szerették volna bejelenteni..), s a már idén is értékelhető színvonalúra sikeredett bajnokság még tovább színesedhet, ami reméljük végre a nemzetközi porondon is megmutatkozik majd, elsősorban a németekkel való háború miatt, pontszámgyűjtögető eredményekben.

update: közben bemutatták Adrianót Rómában, mindenképp megér egy videót. A képeket nézve már csak annyi jut eszembe, hogy mi lenne Rómában vajon, ha egyszer egy valóban jó játékost szerződtetnének?

7 komment

Címkék: squadra azzurra

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr412068475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R.M.E. 2010.06.09. 14:14:39

azért az "olasz" bl-cím kis túlzás...

Unimuck 2010.06.09. 16:36:43

Juve háza táján Krasic, Pepe érkezése szinte borítékolható, csak Diegot ne adják el!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.09. 17:31:30

Erős Romát mindenkinek. Szóba került Amauri is, de ő Adriano érkeztével szerintem tárgytalan.

jörgömös 2010.06.09. 20:08:44

Gutira van sansz Milánóban, kifelé áll a rúdja Madridból, és lassan "beérett" a Milan keretébe.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.06.09. 20:32:12

D'Agostino a Fiorentinahoz igazolt + állítólag 28 millióért eladják Vargast, amibõl szintén erõsítenek

Pepe hivatalosan is a Juvenal kolcsonben opciós joggal, 10 millió az ara, 2,6 most, ha véglegesítik, akkor még 7,4

Krasic pedig már lenyilatkozta, hogy a Juveba megy, Marotta pedig Oroszországban tárgyal a klubvezetõkkel, hogy a VB elõtt lefixálják az anyagiakat, ami a pletykák szerint 15 misi

Unimuck 2010.06.10. 08:02:56

Okosan tették a Juve vezetői, h csak kölcsönbe hozták Pepét, beválik, akkor jöhet végleg. Most Krasicot kell behúzni aztán meg Dzekot és egész jó kis csapatunk lesz. A Grygerakat meg eladni, minél hamarabb. A Paks úgyis védőt keres.

Unimuck 2010.06.10. 08:13:35

Meg persze Crisito vissza és jöjjön még Bonucci :)
süti beállítások módosítása