Látogass el új honlapunkra!

Legfrissebbek

Friss topikok

L'Italia Siamo Noi

2010.05.31. 18:57 lupetto

 Hosszas mérlegelés után úgy éreztük úgy korrekt, ha a csoport többi tagjának bemutatásával kezdjük meg írásaink sorát;

Paraguay - június 14., Fokváros 20.30

Új Zéland – június 20., Nelspruit 16.00

Szlovákia – június 24., Johannesburg 16.00

Na, pontosan ennyit érdemes tudni egy világbajnoki címvédőnek a csoportban mellette szereplő lelkes, de csak könnyekre és verítékre számítható próbálkozóiról. Előreláthatólag úgyis remegő térdekkel várják majd vajon mivel áll elő az isteni Marcello, nekünk pedig lássuk be jóval komolyabb dolgokra kell a következő hetekben koncentrálnunk, mint a csoportküzdelmek "izgalmai".

A tradíciók szerint szokásos olasz továbbjutást várhatunk az utolsó pillanatban kivívott második hellyel, de senkit se tévesszen meg mindez, 1938 után újra duplázni fog a világ valaha volt második legeredményesebb nemzeti válogatottja, mely mind a mellett, hogy a VB címvédője, nem mellékesen azért megemlítendő, hogy természetesen az aktuális BL-győztes országa is.

A kétkedők pedig nyugodtan idézzék fel 4 évvel ezelőtti sirámaikat az előre lesajnált romokban vergődő olasz bundabajnokságról, Morattiék nápolyi meghallgatása révén szerencsére ismét minden adott a kupa elhódításához.

19 komment

Címkék: squadra azzurra

A bejegyzés trackback címe:

https://azzurri.blog.hu/api/trackback/id/tr542045563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lasombra 2010.05.31. 20:45:08

igazán felemelő érzés első hozzászólást írni a leendő vébégyőztes blogjához. (ha valaki be nem előzött, míg pötyögtem.)

izgulva várom a csoportfázist, hogy ki lesz _a másik_ továbbjutó.

Forza Azzurri!

Unimuck 2010.05.31. 21:01:44

Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem új-zéland és szlovákia nem tud majd beleszólni a továbbjutás kérdésébe.Itália és Paraguay továbbjutása szinte borítékolható.

Свобода 2010.05.31. 21:45:21

Na végre itt az olasz blog is...
Az én tippem amúgy továbbjutás 2-1-0-val, 2-0-s gólkülönbséggel, amit néhány további 1-0 követ majd.
Az jó, hogy nem Új-Zéland ellen kezd a csapat, mert az első meccsre biztosan felszívják magukat, s amúgy is, épp most nyomták le a szerbeket, lehet bennük önbizalom.

Cs 2010.05.31. 21:52:59

Akkor én leszek az első olasz ellendrukker :) Ilyen is kell, ne mondjátok, hogy nem. )

Először is. Egyszer volt Budán kutyavásár. Nem fogtok duplázni, azért nem lehet mindig mákkal nyerni, meg nem mindig vannak olyan játékosok az ellenfélnél, akit annyira fel lehet hergelni, hogy kiállíttatsa magát a döntőben.

Ha megint hozzátok a szokásos csoport meccseken megszokott formát ebben a gyenge csoportban Hááttt. Szerintem égő, annak ellenére is, hogy az egész világ tudja, hogy mindig ez van. Azért nem egy ütős névsor.

Ami meg a BL győzelmet illeti. Ne vicceskedjünk már. Abban csapatban nem hogy olasz, de még európai is alig akad.

S szokás szerint az olasz csapat játékosai túl idősek, túl tehetségtelenek és túl nagy színészek :)

bluman 2010.05.31. 22:14:21

forza azzuri.

viszont jó lett volna mondani is valamit a post-ba bele.

lupetto 2010.05.31. 22:16:52

@bluman: meg lesz az is. szerencsére nem csak én írom, ez még csak az előjáték

D king 2010.05.31. 22:38:43

Bízom benne, hogy minél tovább eljut a csapat! Megnéznék egy angol-olasz döntőt (a 2 kedvencem).
De a csoportkör alatt azért osztom majd a csapatot ezerrel. Ez a Paraguay blog egyik szerkesztőjeként kötelességem. :D
Ha mondjuk az első meccsen X lenne, és a 2. meccsét hozná mindkét csapat, akkor izgi uccsó kör lenne: minél több gólt kell berámolni, így küzdeni kell az hármas sípszóig.

sTormy 2010.05.31. 22:44:21

Mondjuk a duplázás szempontjából tényleg nem mellékes, hogy ők a címvédők. :)

Lasombra 2010.05.31. 23:20:54

@sTormy: igen, állítólag címvédőként pont kétszer olyan könnyű duplázni, mint a semmiből. :D

nem tudom, kijöhet-e ilyesmi, de spanyol-olasz döntő kell, mert hogy a sziporkázó ibérek, a harmatgyenge, Donadoni által sújtott olaszokat is csak büntetőkkel tudták kinyomni, az mégse járja! :)
plusz így a dél-amerikaiak is érezhetik, hogy Európa ott van a szeren.

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2010.05.31. 23:40:42

Sajnálom, Itália, midiszpiácsé vagyhogyszongyák. Most Hollandia lesz a győztes. :-)

raja ram 2010.05.31. 23:57:56

@csabax:

Egymilliárd év múlva már nem lesz élet a földön. Sajnos a hátralévő idő sem elegendő arra, hogy Hollandia egyszer világbajnok legyen.

lupetto 2010.06.01. 00:31:37

@sTormy: köszönöm :) értettem

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.01. 01:19:20

Első meccs X, utána csináltok amit akartok, eggyel többet rúgunk és a döntőben találkozunk!
Vamos Paraguay :)

Hódos Hajnalka 2010.06.01. 08:35:07

@Cs: Hogyne kéne!

Amit hiányoltam a kommentből, az egy jóízű catenaccio-zás, így hiába van benne az elmaradhatatlan túl öreg és túl nagy színészek, csak kilenc pontot tudok adni. ;))

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2010.06.01. 13:56:42

@raja ram: Hogy mi lesz egymilliárd év múlva, azt nem tudom. Arra viszont jó esély van, hogy másfél hónap múlva már ne Olaszország, hanem Hollandia legyen a címvédő.
:-)

szbszig 2010.06.01. 15:39:32

"Hosszas mérlegelés után úgy éreztük úgy korrekt, ha a csoport többi tagjának bemutatásával kezdjük meg írásaink sorát."

Hát, ez aztán tényleg dicséretes egy négyszeres világbajnok csapat blogján, főleg ha a legnevesebb csoportellenfél az a Paraguay, amelynek a legnagyobb sikere a 16-ba jutás eddig. :)

Alione 2010.06.01. 15:39:50

nagy az arc, mintha az inter győzelmének bármi köze is lett volna az olaszokhoz...

Cs 2010.06.01. 20:00:41

@Hódos Hajnalka: Elnzésedet kell kérnem, hogy kimaradt a catenaccio, de ez az olasz antifoci már annyira elcsépelt :)