Egészen meghökkentő üzleteket kötött a Milan a mercato zárása előtti napokban, ha csak a neveket és a mellettük szereplő összegeket nézzük, Galliani egy hét alatt kiérdemelt egy örökös Santo Subito drapériát a San Siróban. Ibrahimovics kölcsönben opcionális 24 millióval, Robinho 18 millióért  4 évre, nem hiszem, hogy ezt bárki fokozni tudná, az utóbbi évtizedek legnagyobb fogásai ilyen opciók mellett, még a tavalyi Ibra – Eto’o transzfer is csak egy ügyes próbálkozás mindezek tükrében.

 

Viszont most, hogy eltelt a kötelező eufória néhány órája, talán ideje megpengetni a nagy kérdést, akkor ezt most így hogyan a jövőben?

 

Ibra érkezésénél még lehetett fesztelenül sikongatva átfesteni a neve mellé a stadion déli falára 2 éve festett pezzo di merdát valami sokkal magasztosabbra, hiszen úgy tűnt leigazolásával kompletté válik a csapat támadószekciója. Kellett egy igazi bomber középre, aki kiverekszi a helyet magának a Materazzik és Mexesek országában, egy torony, aki kiváló befejezőcsatár is egyszemélyben. Ibrahimovics erre tökéletes. Lubickolhat Ronaldinho és Pirlo labdáiban, ráadásul jobbszélről még Pato is megtámogatja, mindezt úgy, hogy egyértelműen ő van a központban, ennél többet sosem kívánhatott a svéd.

Egyértelmű volt viszont, hogy érkeztével valakinek távoznia kell, Boriello tökéletes alternatívaként ugyan maradhatott volna, de egy excapocannoniere holmi epizódszereppel már nem érhette be, így baráti áron Rómába költözött. No, de jó is ez így, sőt még az sem gond, hogy Huntelaar is odébbállt, elvégre egy jó meccset kivéve percei sem voltak a Milánnál (sem), cserének is csak gyenge opció lett volna. Maradt a kispadon hát egyedül Inzaghi, aki számomra mind közül a legnagyobb, de 37 évesen már csak-csak rábólint a vészbeugró szerepére, olyan balszerencse meg úgyse jöhet, hogy egyszerre dől ki ő is és Ibra is.

 

Aztán jött a mercato utolsó napjának nagy híre; Robinho a Miláné.

 

Hmm..

Olvasom tovább, várnám, hogy melyik brazil klubnak adták kölcsön egyből egy évre, félre, amíg ’Dinho letudja milánói végnapjait, de nem.

Számolni kezdtem, akkor valahogy biztos befér mégis majd, de nem.

Se így se úgy.

Ronaldinho-Ibrahimovics-Pato-Robinho-Pirlo (Boateng, Seedorf)

Öt játékos, kinek egyikéről sem képzelhető el, hogy hajlandó lenne akár a rotáció elvére hivatkozva is mérkőzéseket a kispadon tölteni.

 

- Ronaldinho rádásul Berlusconi legnagyobb kedvence, mindamellett kezd a formája is emlékeztettni legszebb Barcelónás éveire.

- Ibrahimovicson már túl vagyunk, ő kérdés sem lehet.

- Patót nem lehet kihagyni, a Milan pillanatnyilag legnagyobb értéke, plusz még biztos aranylabdás is pár éven belül.

- Pirlo a kispadon? Ugyan már.

- Robinho pedig nyílván nem ezért érkezett, nem mellesleg nem véletlenül menekült hanyatt-homlok Eastlandből.

 

Akkor tehát nem marad más, mint mindannyian egyszerre fent a pályán.

Nem irigylem Allegrit.

És akkor most okoskodjunk vele, ti hogyan csinálnátok?