Minden világbajnokságnak meg van a maga felejthetetlen ikonja, hosszú évekig visszaidézett pillanata, elég ha csak az utóbbi 20 év tornáit frissítjük fel újra, s máris legalább öt név hasíthat belénk, újra felelevenítve megismételhetetlen pillanatok egész sorát.
1990 - Totó Schillaci
Andrea Carnevale cseréjeként érkezett a tornára a köztudatba mindössze néhány hónapja, Juventusba való szerződése óta berobbant támadó. A VB-t sokadik számú csatárként kezdte, de a némiképp csalódást jelentő harmadik hely ellenére, kétségtelenül Olaszország és a világ egyik legnagyobb sztárjaként fejezte be Salvatore, aki hat, szinte egytől egyig sorsdöntő góljával a torna gólkirálya is lett egyben.
1994- Roberto Baggio
A kieséses szakasz kezdetétől egyedül vitte hátán a Squadra Azzurrát, öt gólt szerezve e sorsdöntő mérkőzéseken. Túlzás nélkül állítható, hogy egymaga ejtette ki Nigériát, Spanyolországot és az elődöntőben Bulgáriát, hogy aztán a fináléban a mindent eldöntő tizenegyes párbajban kihagyott büntetőjével egy életre feledésbe taszítsa mindezt és neve mindörökre összeforrjon a brazilok negyedik VB címével.
1998 - Luigi Di Biagio
Soha nem felejtem el a pillanatot, ahogy a franciák ellen kiszenvedett 120 percnyi 0-0-t követő büntetőlövések utolsó szereplőjeként Di Biagio a 11-es pontra helyezte a labdát, majd nagyképűen kettőt hátralépve kegyetlenül telibelőtte a felső kapufát. Sok egyébről emlékezetes maradhatott volna pedig e világbajnokság (Vieri kegyetlen formája; a Baggio, Del Piero, Inzaghi, Vieri csatársor), de a Roma középpályása lövésével örökre feliratkozott az olasz VB történelem leggyűlöltebb alakjainak névsorába.
2002 - Byron Moreno(k)
A 2002-es világbajnokság nevének említése is jóval több, mint amit ez a torna egy pillanatig is kiérdemel, ennél gusztustalanabbul elcsalt világeseményre nem sokra emlékszem. Portugália, Spanyolország, Olaszország mind-mind a Fifa és játékvezetői áldozatául esett, nagy kár pedig, mert mint ahogy a 2000-es EB és 2006-os VB is mutatta, ez a csapat a végső győzelemre is jó eséllyel pályázhatott volna.
2006 - Marco Materazzi
Nehéz ebből az együttesből bárkit is a többiek fölé emelni, hiszen kivétel nélkül szinte bárki kiérdemelné e címet, de ha egy valakit mégis ki kéne emelni, az talán leginkább Marco Materazzi lehetne (Grosso nevének említése mellett). A torna megkockáztatom legjobb teljesítményét nyújtotta az Inter védője a megsérült Nesta helyét átvéve a védelem közepén, megkoronázva egész éves kiváló teljesítményét (kirobbanó forma, 10 bajnoki gól), a döntőt pedig szinte egymaga hozta az azzurri számára, előbb kiegyenlítve a csapat hátrányát, majd Zidane-t is a kiállítás sorsára juttatva. És bár ez utóbbi világbajnoki címet eredményezett, azért mégis nagy ára volt, a 2007-es aranylabda szavazásnál szóba sem kerülhetett Mátrix neve, aki ha létezik a világon olyan év, amikor egy hozzá hasonló kaliberű játékos ilyen címet érdemelhetne, akkor az egészen bizonyosan ez az esztendő lehetett volna.
2010 - Lippi (?)
Egyelőre úgy tűnik ezen a tornán Marcello Lippi követeli magának a főszerepet. Nehezen is képzelhető el pillanatnyilag a keretet böngészve, hogy másé lehetne e titulus, miután a mester minden játékost, aki képes lehetne önmaga tovább írni az azzurri történelmét a keret közelébe sem engedett. Így bár találgathatnánk ugyan, hogy vajon Cassano, Balotelli vagy épp az utolsó nagy dobására készülendő Totti állt volna-e az azzurri élére az újabb dicsőség felé, vagy egy csúfos bukásba vezető úton, Lippi úgy döntött, ezúttal csak és kizárólag a válogatott saját szájízére formált stílusa, mindenek felé helyezett egysége lehet az egyetlen járható út.
És bár e pillanatban inkább úgy tűnik a veszteségek minimalizálására törekedik a szivarjai nagy részét már elégetett tréner, ne legyenek kétségeink, fog még ez a csapat kellemes meglepetésekkel szolgálni szurkolói számára. Mert bár a játékosok névsorát böngészve első ránézésre kitűnik, hogy ez a keret a közelébe sincs az utóbbi évtizedek válogatottjainak, akad azért reménység itt is szép számmal.
Mert hát mért ne lehetne, hogy eljött a nagy pillanat végre a Roma legnagyobb értéke, a világ 10 legjobb középpályásának sorába tartozó De Rossi számára, vagy hogy végre egy világversenyen is megcsillogtatja tudását az évek óta a legjobb olasz támadók között számon tartott és idén ismét fantasztikusat futó Antonio Di Natale. Megkockáztatom, sokan dörzsölik majd szemüket a Bari védője, Bonucci klasszis játékát látva is és épp itt az ideje, hogy olyan játékosok, mint Ricardo Montolivo vagy éppen Domenico Criscito bizonyítsák, hogy nem véletlenül dobálózik nevükkel jó pár éve az olasz fociért rajongók tábora.
Sokan mondtak már sokféle véleményt a csapat várható szerepléséről. A sorsolást, Lippi személyét és a sok eleddig kevésbé elismert játékos névsorát mérlegbe téve én maximum annyit tennék csak hozzá mindehhez, hogy komoly meglepetés lenne, ha a csapat nem verekedné be magát a legjobb négy együttese közé minden rossz előjel ellenére, ahol pedig már bármi összejöhet majd a lendületbe jött társaságnak, még az a csoda is, hogy '38 után másodszor is megvédjék világbajnoki címüket. Nem sokan adnának túl sok esélyt erre természetesen, de amennyiben tényleg bejönnek Lippi húzásai, s a játékosok is úgy harapnak majd, ahogyan az életük lehetősége előtt elvárható és még a tizenegyes párbajokat is sikerül elkerülni, valóban sikerülhet mindez.